2009. szeptember 11. péntek, 20:43
Dualmotkany
2009. július 19. vasárnap, 19:14
Dualmotkany
Eközben arra vártak hogy alakot öltsön az abszurd félelem a napnélküli Naplemente minősített áldozatain és emlékükre a kék sírást eressze át. Biztos, hogy túl őszinte vagyok, de én ezt tényleg így gondolom egy bizonyos pontig. Hogy azután mi lesz, arról ne kérdezzetek, de én nem mennék át. 
2009. július 11. szombat, 16:41
Dualmotkany
az udvaron, sínek, magasfesz vezetékek, táblák, sínek, meg én, ahogy ott állok, és gondolkodom, de azt neked nem kell, legalábbis nem muszáj. Kell egy jel. Az enyém most ez. Nézd. 
2009. július 05. vasárnap, 21:36
Chrypton D
Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen, élt egy béka egy szép tó közepén, körülötte pedig a többi tavirózsa. Amikor vadászott, csak felment egy tavirózsára és lesben várta a szerencsétlenül gyanútlan szitakötőket, bár ő se tudta miért. Amikor egy szép napon hangyára vadászott, és már lesben állva várta áldozatát, negy meglepetésére egy másik béka száguldott el mellette. Nem tudván hova tenni a dolgot, ezért várt egy picit, hátha visszajön a másik is. Mivel nem volt másik, inkább visszament a tavirózsára, és leült egy kis virág levelére. Dél felé járt az idő, gondolta most inkább enni kéne, nem úszni, ezért inkább visszaült a levélre, amin még mindig ült. Ekkor váratlanul egy kis szitakötőt vett észre, amint egy kis fekete mókussal, amolyan sunyi kis dög-félével veszekszik, kié legyen a jól megérdemelt kockasajt, amit a boltból csórt a medvekoma. Nagyon szerette az állatokat, csak a várni nem szeretett soha, csak ha nagyon kellett. Most pedig nem is látta, mi történik a sajttal, ezért nem is sajnálta a mókus, hogy csak egyedül ő vette észre a békát. Mivel ez az egész meg volt már számlálva a napja, inkább ráhagyta a fiára a jövedelmét, aki igazából szólva megvallotta, hogy nem érdekli, és kiáll az igazáért. Ilyeneket gondolva a béka eszébe jutott a családja, akiknek a sajtot akarta vinni, mert épp tél volt, ezért be volt fagyva a folyó. Állandóan esett az eső, ami kihatott a szerződés menetére, ugyanis meggondolták magukat az öregek, és inkább ők is a sajtra vadásztak, de mivel elég csúszós volt a tavirózsa, nem tudtak átugrani a célba felé-e. -Nem az az út megyen a medvéhez? - kérdezte Lajos koma. -Háát, nem éppen, mennyen balra, aztán vissza kétszer annyit, majd megint balra, mint amennyit az elágazástól, vagyis középütt. - felelte a béka, de mivel az ember nem érti a brekegést nem értett semmi belőle a Lajos bá. -Rendben, de melyik irányba? - tette fel utolsó kérdését, de hiába, a mókus már fűt-fát elhagyott maguk mögött. Ezért sikerülhetett a békának megszereznie a szerződést, majd elnyerni a sajtot, mert ügyes volt. Itt a vége, fuss is el, VÉGE!!!!
2009. június 29. hétfő, 10:26
Dualmotkany
Ezúttal is egy hétre, de most elindul valami új, valami, ami mindent megváltoztat... Chryptolology Blog, ha jól sejtem Addig is fotóprojektek, meg minden, ahogy kell, kedves C pedig szépen felrakja a dolgait flickre, ugye?
2009. június 26. péntek, 23:50
Dualmotkany
Visszatértem, egy hét alatt egy (1=1*1+1-1=1) darab bejegyzés született, de nem baj, mostmár mindenkinek vége a sulinak, nem csak nekem, épp csak megint elutazom, de akkor majd az a híres-nevezetes újadmin mutassa meg, mit tud! Az ImagineBlogot szakítjuk el egyre jobban, a designak viszon még neki se tudtam kezdeni, ugyanott vagyok, mint nem is tudom, a tavaszi szünet környékén, márami a design részét jelenti, a lap persze sokat fejlődött, mondhatni létrejött, megszületett, újraszületett, ha azt vesszük, hogy volt már ezelőtt is GS online. Na, akkor megmutatom, ez a designterv, ami a fejléc környékét jelenti. Azóta vannak új ötleteim, de még nem építettem bele. link
2009. június 19. péntek, 17:14
Dualmotkany
Egy hetes biciklitúra, nem is szaporítom a szót tovább, Chrypton viszi a blogot.
2009. június 19. péntek, 09:21
Dualmotkany
Igen, ki nem találja senki, de az extra már megint nem áll a helyzet magaslatán, nem lehet hozzáférni az sql adatbázishoz. Azért különjó, mert most akartam lementeni, de nem ez idegesít a legjobban, hanem hogy ilyenkor kitehetnének valami üzenetet, hogy bocs, kicsúszott egy kábel, vagy bocs karbantartás, vagy bocs, kigyulladt a szerverfarm, csak hogy tudjam mire számíthatok mégis. Az egy dolog, hogy a Grafit|Studio online nemsokára új tárhelyre költözik, de van még néhány oldal, amit én (is) felügyelek, és azok mind extrán vannak. Nekem csak tényleg az a szügykórságom, hogy ilyenkor az adminfelületre nem tudnak kidobni egy jelzést, vagy nem tudnak dobni egy mailt, hogy mégis mi van.
|
|